Hogyan kezdődött és alakult a pályád az Aon-nál?

2011 októberében kezdődött az utam az Aon-nál Hollandiában. Két év elteltével úgy éreztem, hogy készen állok egy újabb kihívásra, és a főnökömmel folytatott beszélgetés után kiválasztottak egy 6 hónapos budapesti megbízatásra. Az volt a célom, hogy többet tanuljak a munka technikai oldaláról, és erősítsem a kapcsolatokat. Egy évvel később visszatérhettem hosszabb távra Budapestre, ahol részt vettem a szakmai munkában, az emberek menedzselésében, és számos kihívást jelentő projektben. 2018 elején újra késztetést éreztem, arra, hogy világot lássak, amit jeleztem is a főnökömnek. Ennek eredményeként találtam rá a torontói irodánk egyik pozíciójára, ahol jelenleg a nemzetközi csapatot erősítem.
Jelenleg mivel foglalkozol az Aon-nál?

A nemzetközi csapatban a felelősségünk nagy része abból áll, hogy multinacionális ügyfelek számára biztosítjuk a szükséges támogatást a nyugdíjkötelezettségeiken világszerte végzett konszolidációs munkákhoz. Ez a munka nagyon változatos, amely által megtapasztalhatom a munkánk befolyását és hatását a való életben.

Mit szeretsz a legjobban ebben az itt végzett munkában?

A Budapesten végzett munkámat az foglalja össze a legjobban, hogy csak rövid időre terveztem maradni, amiből végül 4 év lett. A munka nem könnyű, de nagyon kifizetődő és kellő támogatást nyújt a cég. Az itt dolgozó emberek, a légkör és a munka változatossága is azok közé a főbb szempontok közé tartoznak, amiket szerettem Budapesten. Az alapvető feladatok mellett sok lehetőség van arra, hogy különböző dolgokat próbáljunk ki, amire a többiek aktívan bátorítanak. Mai napig hiányzik Budapest.
Ha hezitálnál, hogy vajon az Aon Neked való-e, ne tedd! Az Aon az a hely, ahol rengeteg lehetőség vár, és örömmel tölt el, hogy a csapat tagja lehetsz.

Yekateryna Milkovich

Péter Simon

Balázs Bulyovszky

Bettina Domanovszki