Hogyan kezdődött és alakult a pályád az Aon-nál?

Miután alkalmazott matematikusként diplomáztam, csatlakoztam az Aon-hoz 2011-ben. Már a pályám elején egyértelművé vált számomra, hogy az aktuáriusi munka ilyen speciális területe, amelyen tevékenykedünk itt a budapesti irodában, az a munka, amit mindig is szerettem volna végezni. A szakmai fejlődésemre fókuszáltam és az Aon kultúrája a számos training és szakmai lehetőséggel megadta a teljes körű támogatást ehhez. Amint megszereztem a szükséges tapasztalatot és tudást a munkám magas minőségű ellátásához, elkezdtem visszaadni azt a támogatást, amit korábban kaptam, és részt vettem az új kollégáim mentorálásában.
Jelenleg mivel foglalkozol az Aon-nál?

Jelenleg a stuttagrti irodával való együttműködésért vagyok felelős és én vagy a vezetője annak a csapatnak, mely a Stuttgartból érkező ügyfeleket hivatott kiszolgálni. Ebben a pozícióban lehetőségem van a már megszerzett tapasztalataimat kamatoztatni. Mint szenior munkatárs segítséget nyújtok a kollégáimnak az ügyfélmunkában, a szakmai és egyéb készségeik, úgynevezett soft skill-jeik fejlesztésében. Valamint aktívan dolgozom a már jelenleg is jó kapcsolat erősítésében a stuttgarti kollégáinkkal.

Mit szeretsz a legjobban ebben az itt végzett munkában?

Imádom a kultúrát, hogy a munkvállaló érték. Támogató és nyitott környezet nélkül az innováció és kreativitás nem lenne jellemző a csapatunkra, pedig ezek a karakterisztikák adják az alapját annak a számos lehetőségnek és kihívásnak, amelyet a kollégáink annyira szeretnek és sokra tartanak.

Yekateryna Milkovich

Péter Simon

Balázs Bulyovszky

Bettina Domanovszki